Szülőknek

szülőknek

Egészségfejlesztési feladatok az óvodában

AZ ÓVODA AZ EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYRENDSZERBEN

Élet, egészség, társadalom
Az élet és az egészség. az embernek semmi mással nem pótolható, alapvető értéke, nélküle sem egyéni, sem társadalmi lét, sem kultúra nem valósítható meg. Az egészség megszerzése, fenntartása és fejlesztése ezért az egyed, illetve a közösség egész életen át az élethez, a sikeres önmegvalósításhoz és a társkapcsolatokhoz szükséges feladatát képezi.
Az ’egészség’ modern értelmezése a testi, valamint a lelki és társkapcsolati jólétet, az aktív alkalmazkodó- és teljesítőképességét foglalja magában, azaz: az egészség nem azonosítható a betegség hiányával. Az ’egészség’ fogalmán nem is csupán orvosilag felülvizsgált (diagnosztizált) egészségi állapotot értünk, hanem az egészség aktív, célirányos megvalósítását, az egészségvédelemre vonatkozó folyamatos ismeretbirtoklást, az egészségesebb választását, valamint annak visszajelzését (ellenőrzését) értjük. Az ember az egészségét csak folyamatos önkontroll segítségével és az életmódot befolyásoló külső körülmények megfelelő változtatásával (modifikációjával) képes fenntartani.
Az óvodai nevelés az ’egészség’ fogalmának anatómiai-orvosi meghatározói mellett szociális tényezőket is figyelembe vesz. Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint: „az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota és nem csupán a betegség és a nyomorékság hiánya” (Székely 2008: 25)
Az egészségvédő és egészségfejlesztő magatartás elérésének feltétele azoknak az alapképességeknek az elsajátítása, amelyek az egészséget védik, fejlesztik (ha kell, korrigálják). Az egészség védelme és karbantartása tanítható, fejleszthető. Ezt a sajátos pedagógiai tevékenységet nevezzük egészségpedagógiának (Székely 2005). Gyermekkorban az egészségre nevelésnek az élet további szakaszaira is kiható jelentősége van, ezért az óvodai egészségfejlesztés kiemelt nevelési terület (Székely 2003).
Napjainkban az egészség megtartása, fejlesztése az életre, a sikerre vonatkozó kompetenciák kialakítására épül, amely feltételezi a személyiség (testi, érzelmi, értelmi, akarati és társkapcsolati viselkedés) megismerését, gyakorlással erősíti a különböző élethelyzetekben a testi-lelki edzettséget, pótolja, kiegészíti a hiányzó egészségvédő képességet, továbbá attitűddé (szokássá) alakítja az egészségvédő magatartást.
Az egészség védelme az egyén (saját) és a társadalom (közös) érdeke, abban a családnak, az egészségügyi szakszolgálatnak, a köznevelési rendszernek és más érdekelt társadalmi szervezetnek alkotmányos feladat van.
A gyermek-egészségügyi szakszolgálat
Az óvoda egészségfejlesztő pedagógiai tevékenysége beágyazódik a gyermek-egészségügyi szakhálózat szervezeti tevékenységébe. Az iskolai (óvodai) egészségügyi ellátást (26/ 1997. NM sz.) rendelet írja elő, mely rögzíti az iskola-, (óvoda-)orvosi rendelő alapfelszerelését, az óvoda orvosa által elvégzendő gyermek-egészségügyi (illetve iskolafogászati) feladatokat, továbbá a védőnő által önállóan ellátandó tennivalókat.
Az óvodai gyermek-egészségügyi szolgálat és az óvodapedagógus együttműködése – rendeletileg kiterjed a gyermek-egészségügyi ellenőrző vizsgálatokra, az óvodai egészségnevelésre, a pedagógusokra, szülőkre és gyermekekre vonatkozó egészségmegelőző és -fejlesztő (orvosi, védőnői) tevékenységre. A kompetenciaalapú óvodai nevelésben az egészségügyi szakszolgálat tehát jelentős egészségfejlesztő szerepet tölt be.
Az együttműködésnek több módszere beépül az óvodai nevelés mindennapi programjába, így a védőnői látogatások alkalmával a szomatikus fejlődés ellenőrzésére, az egészségfejlesztő alapképességek regisztrálására, a közegészségügyi helyzet ellenőrzésére, a védőoltások lebonyolítására. Megjegyzendő: a védőnő munkakörébe rendeletileg nem tartozik rendszeres óvodalátogatás, bár ez megnehezíti a védőnőóvónő közötti nevelői kapcsolatot (pl. a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek fejlődésének nyomon követését). A csoportvezető óvodapedagógus és a védőnő kapcsolatát megerősíti a gyermekek „előéletének” jobb megismerése: a fejlődési lapok, anamnézis-feljegyzések áttanulmányozása, az egészségre (szociokulturális helyzetre) vonatkozó adatok cseréje.
Az óvodai egészségügyi szolgálat visszatérő feladata a gyermekek fogászati gondozása, preventív és terápiás ellátása. A csoportos fogászati (és más szűrővizsgálatok) megszervezése is megköveteli az óvodapedagógustól és a védőnőtől az orvosi kezelésektől való félelem leszerelését. Minden egészségügyi vizsgálat együttes védőnői és óvodapedagógusi előkészítést, megbeszélést igényel.

A szülők és a külső szervezetek együttműködése
A gyermek az egészséges életmódra vonatkozó ismereteit és magatartásmintáját a családból hozza magával az óvodába. A szülők egészségkulturáltsága, valamint az óvodai egészségvédelemmel való kapcsolatuk ezért jelentős az egészségpedagógiai óvodai programban. A gyermek-egészségügyi szolgálat egészségvédő és -fejlesztő feladatát képezi a szülők számára rendezett egészségvédő ismeretterjesztés, a közös szülői programok, higiénés és sportrendezvények, a „Szív kincsesláda” program megszervezése. Ma már gyakorlattá vált évkezdéskor a gyermekorvosi, az önálló védőnői és a nevelési tanácsadás munkájának bemutatása, továbbá az ún. óvodalátogatások programja, amelyek megerősítik a szülőkben az óvoda fokozott egészségvédelmét és fejlesztését.
Az egészségfejlesztés – életfontossága miatt – az óvodai nevelésben kulcskompetencia kialakítását igényli. A kompetenciaalapú nevelés legfontosabb eleme az egészséges életmódra történő felkészítés, amelyhez különböző szakemberek, társadalmi mozgalmak szakértői nyújtanak segítséget. Kiemelten kezelendők a testnevelési és sportszervezetek, sportos életmódot hirdető csoportok, alternatív mozgásprogramok, úszásoktatás, gyermektorna, sportot alapozó egyesületi foglalkozások, a „Mozdulj, ügyesedj!” sportnap (Bukovicsné 2009: 7981).
Egyre több óvoda nevelési programját egészítik ki térítéses különfoglalkozások, mint külön foglalkozások. Ezek programozása akkor megfelelő, ha mozgásfejlesztő, tartásjavító, edző tevékenységük szervesen kapcsolódik az óvoda napirendjéhez és fizikai terheléséhez. Az ilyen, térítéses (mozgásos, sportelőkészítő, táncos, védő-támadó) foglalkozásokat az Óvodai nevelés alapprogramja szerint csak az óvoda nyitva tartásának idejében és csak óvodapedagógusi diplomával is rendelkező pedagógus vezetheti.
Az integrált egészségfejlesztésben – a család és a gyermek-egészségügyi szakszolgálat tagjai mellett a nevelési tanácsadó-szolgálat, a sportegyesületek szakértői is részt vesznek.

ÓVÓDAI EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI FELADATOK

Az óvodai nevelés immanens (elválaszthatatlan) része az egészség fejlesztésére (promóció) és az egészségkárosodás megelőzésére (prevenció) irányuló egészségnevelő tevékenység. Mindkét egészségfejlesztési feladat a testi (szomatikus), a lelki (értelmi, érzelmi, akarati) és szociális (társas, közösségi) nevelő tevékenységre vonatkozik. Az óvoda mindennapi nevelési programja az egészségvédelemre és egészségfejlesztésre épül, azaz az egészségnevelés a kifejezetten edzőprogramokon túl az óvodai élet valamennyi szakaszára vonatkozik. „Az egészségnek az ontogenetikus (egyed-) fejlődés minden szakaszában, a nevelési folyamat minden mozzanatában alapozó szerepe van” (Székely 2008: 81). Bár az egészség megléte, azaz az egészséges állapot önmagában nem határozza meg valamely nevelési feladat sikerét, de hiánya mindenképpen nevelési „akadálykén” hat vissza.
Az óvodai nevelés kulcskompetenciáját az képezi, hogy a napi program minden elemének teljesítése a következő gyakorlati kérdésre ad választ: biztosítottam-e a rám bízott kisgyermek életét és egészségét egyenként vagy a közösségben (csoportosan), elősegítettem-e egészségvédő/egészségfejlesztő szokások alakítását. A nevelés tehát a testi (szomatikus) nevelésre alapoz.

1. A szomatikus nevelés feladatai

Pedagógiaelméletünkben megkülönböztetjük a testi nevelést a testneveléstől. Az előbbi (az egészségpedagógiai fogalomhasználatban szomatikus nevelés) felölel minden olyan ápolási, gondozási, esztétikai tevékenységet, amely a testre, a biológiai szervezetre irányul. A szomatikus nevelés körében mindennapos óvodai feladat a személyi higiénére nevelés (a testápolás, a ruházat, a helyes táplálkozás, a kulturált étkezés gyakorlása), az óvoda környezeti tisztaságának megóvása, a fertőző betegségek és tartási rendellenességek megelőzése. A szomatikus nevelés aktív gyakorlatának tartjuk a testedzést, az óvodai nevelési programban szereplő testnevelést, a mozgáskultúra megalapozását, vagyis a rendszeres mozgás, fizikai aktivitás szokássá, magatartásuk részévé alakítását, a biológiailag szükséges mozgásigény kielégítését. „Mozgásformákon olyan, legegyszerűbb, elemi mozgásokat tartalmazó mozgásos cselekvéseket értünk, amelyek sportági mozgásokból levezethetők, de elemei jellegüknél fogva már elvesztették sportági jellegüket, és mint ilyenek, a mozgásvégrehajtás általános elvei által meghatározottak” (KirályDarabos 2006; idézi: Bukovicsné 2009b: 11).
A kompetenciaalapú egészségfogalom feltételezi, hogy a fejlesztés alkalmával a megelőző szemlélet súlyozottan jelenjék meg az óvodapedagógus nevelő munkájában, azaz utaljon az egészségnek a jövőre való kihatására (a várható megterhelésre, kedvezőtlen helyzetekre, mások segítésére, kommunális napi tevékenységben közreműködésre stb.).
A fizikai egészség fejlesztési lehetőségeiként az óvodai nevelés során az alábbiak adottak: az egyéni és közösségi egészségfejlesztés (személyi higiénia), a környezet védelme (környezeti higiénia), a gyakrabban előforduló betegségek megelőzése (profilaxis), testi rendellenességek megelőzése (korai prevenció).
 
1.1. A személyi és környezeti higiénia fejlesztése

Személyes tisztálkodás
A gyermek a családból érkezik az óvodába, magával hozza az otthoni higiénés szokásokat, amelyek nem feltétlenül azonosak (vagy kapcsolatosak) az óvoda mindennapos tisztálkodási, testápolási rendjével. A gyermek higiénés állapotának megítélése, szükség esetén a testápolás pótlása az óvodapedagógus (és a dajka) bensőséges ellátását (megszégyenítéstől
távoltartását) igényli. A higiénés szemlélet átadása tehát nem jelenthet a gyermek számára megszégyenítést.
A legfőbb személyi higiéniás nevelési feladat: a kézmosás szokássá fejlesztése (szeretetteljes légkörben), a saját személyi felszerelés (törülköző, zsebkendő, fésű, fogmosó-felszerelés, tornafelszerelés, alvópárna) használata. Alapkövetelmény, hogy a személyi higiénés felszerelés minden gyermek számára külön-külön álljon rendelkezésre.
A legintimebb higiénés tevékenység a WC-használat és az anális toalett, a WC-papír használata. Ennek begyakorlásában a dajka – ha figyelmesen érzékeny a kisgyermek szexuális beállítottságára – részt vállalhat. Különösen (bevizelés, beszékelés után) a kimosakodás kíván fokozott intimitást.
Környezeti higiénia
A környezethigiéniára nevelés magában foglalja az óvoda tisztaságának megóvását, szépítését, virágosítását: a foglalkoztató termek szellőztetését, az ivóvíz higiéniáját, a helyes fűtés és világítás biztosítását, az udvar tisztán tartását, gondozását, a helyiségek, mellékhelyiségek takarítását (benne az önkiszolgálást is), a taneszközök higiéniáját, rendben tartását. A világszinten egységesülő, globalizált világ a természet megvédését, a hulladék kezelését, az energiával való takarékosságot is beemeli az óvodai nevelés kompetenciájába.
Különös kívánnivalókat tartogat az emeletes csoportszoba csúszásmentességének, korláthasználatának szabályozottsága (pl. rácsai olyan sűrűek legyenek, hogy a gyermek ne dughassa át rajta a fejét).
A gyermek az óvodai életének zömét játékkal tölti, a játékhoz különféle játékszereket használ, amelyeket az ő méreteinek megfelelően kell tárolni, az audiovizuális eszközöket pedig az óvodapedagógus felügyelete mellett lehet használni. A festéssel kapcsolatos eszközhasználat után szükséges alkalmat biztosítani a kimosakodásra.
Az óvodák eszköztárában már megtalálhatók modern internetes vagy komputeres játékok is. Egyes óvodák rendelkeznek (kakaóbiztos) számítógéppel és más audiovizuális eszközzel, ez azonban nem jelenheti azt, hogy a gyermekek egész nap a számítógép előtt üljenek. Általában csak az ún. átfedési időben, a délutáni játékidőben vagy rossz idő esetén célszerű a számítógépes programokat közösen használni. Alapvető egészségpedagógiai feladat, hogy a feltelepíthető audiovizuális játékok listáját az óvodapedagógus szigorú vizsgálatnak vesse alá.

1.2. Az egészséges táplálkozás megkedveltetése

Kisgyermekkorban a táplálkozás a fejlődés alapfeltétele. Az óvodáskorú gyermek táplálkozási szükségletét nem lehet a felnőttek szükségleteihez arányosítva levezetni, mert a kisgyermek anatómiai-biológiai sajátossága más. Az óvodásgyermek gyomra kicsiny űrtartalmú, nem alkalmas egyszerre nagy mennyiségű táplálék befogadására, a bél fala is vékonyabb, a bélmozgások kevésbé erőteljesek. Az óvodapedagógus hangoztassa azt az elvet, hogy az óvodáskorú gyermek étrendjében ne (vagy nagyon ritkán) szerepeljen zsíros étel, pörkölt, erősen fűszerezett hús (pl. tokány), nehezen emészthető töltött káposzta, gombapaprikás, disznótoros és más ún. magyaros étel.
Nem az étel elkészítése, hanem az étkezés lebonyolítása alkotja az óvodapedagógus egészségpedagógiai feladatát. Az étkezéshez való előkészületben a gyermekek is vegyenek részt – életkori fejlettségüknek megfelelő szinten –, és legyenek részesei étkezéskor az önkiszolgálásnak. Az egészséges táplálkozás megkedveltetése érdekében szervezzen az óvodai csoport (szülőkkel, támogatókkal közösen) gyümölcs- vagy zöldségnapot, ismertesse meg az óvodapedagógus a gyermekeket új ízekkel, ismeretlen italféleségekkel, a gyermekek is vegyenek részt az ételkészítésben (saláta, köret, gyümölcstál készítésében).

1.3.Rendszeres mozgás biztosítása

A mozgásszervek fejlődésének belső, élettani ingere a mozgásra való késztetésben mutatkozik meg, és nagyobb energiafelhasználással jár, ezért a mozgás élettanilag a kisgyermek alapvető életjelensége. A gyermek mozgásigénye folyamatos kielégítésre vár. Ezért a mozgásfejlesztés és a mozgáskultúra elsajátítása nem önmagában álló feladat (így például a „Mozogni jó!” óvodai mozgásprogram is csupán csak egyik, de nélkülözhetetlen alkotó eleme a testi nevelésnek). A mozgás segíti a gyermeket a környező világ jobb megismerésében, a környezet felfedezésében és meghódításában. A kisgyermek mozgásszükségletének kielégítése legnagyobb részt a játéktevékenység útján valósul meg, ennek megfelelően a mindennapi testnevelés középpontjában is a sok mozgással járó játék áll. A mozgásszükségletet a regenerálódást biztosító pihenés egészíti ki (csendes pihenő, alvás biztosításával, alvásigény figyelembe vételével).

Játékos tevékenység
A gyermekek különböző életkorukban más-más játékokkal (más-más játékszerekkel) játszanak. Már csecsemőkortól kezdődően megfigyelhető a gyermek ún. funkcionális (gyakorló jellegű) játéka, amely a mozgás és a végrehajtás sikerörömét kelti. A középsőcsoportba lépve a gyermek különböző helyzetekbe, személyek szerepébe képzeli magát, és játssza el a felvett helyzethez tartozó szerepeket. Ezeket a játékokat szimbólumjátékoknak nevezi a pedagógia. A játéktevékenység legmagasabb fokát az alkotó játékok képezik, amelyek egy-egy cél elérésére hozzák össze a játszó csoportokat. (Ha a gyermek nem játszik, akkor beteg, vagy valamilyen pszichoszociális problémája van: autista, retardált, szorongó stb.).
Mozgás a szabadban
A gyermekek fokozott mozgásigényének kielégítését jól szolgálják az udvari játékok és munkaeszközökkel való munkálkodások. Mindezek az általános munkavédelmi szabályok megismertetését, begyakoroltatását és ellenőrzését igénylik. Jelentős nevelői figyelmet igényel a szabadban a túlmozgás, a fegyelmezetlen játék felderítése, megfékezése. Közegészségügyi ellenőrzést kívánnak a homokozók, pancsolók, mászókák, hinták, kerti szerszámok, valamint a napozás és a vízzel való edzés lehetőségének balesetmentes kialakítása is.
Mindennapi testnevelés
A rendszeres mozgás biztosítását, a mozgáskultúra megalapozását, a motoros képességek fejlesztését az óvodai nevelési programban szereplő délelőtti és délutáni edző tevékenység, a mindennapi testnevelés szolgálja. Egészségpedagógiai cél a testedzés mellett a mozgás megszerettetése, a közös (játékos, sportos) mozgás által kiváltott öröm átélése. Mindennap alkalmazható mozgásgyakorlat lehet a mászás, járás, futás, ugrás, dobás, elkapás. Ezek a mozgásformák olyan elemi mozgásokat tartalmazzanak, amelyek sportági mozgásokból levezethetők, de elemi jellegüknél fogva már elveszítették sportági jellegüket. Az óvodai testnevelés során alkalmazott mozgásformák alkalmasakká tehetik a gyermeket az életen át tartó sporttevékenység megalapozására.
Testnevelési foglalkozás (játékos testnevelés)
A mindennapos testnevelés edző (felfrissítő) jellegű gyakorlatai mellett korcsoportra szabott, testnevelési csoportos foglalkozás is tartható (kis- és középsőcsoportban heti egy, nagycsoportban általában heti két alkalommal. „A gyermek egészségvédelmét és egészségfejlesztését szolgáló testi nevelés és sportolás különös kiemelt helyzetben van az óvodai Alapprogramban (…) Az egészség védelme és fejlesztése (testneveléssel, motorikus képességfejlesztéssel) éppen ezért alapvető egyéni és társadalmi kötelesség is” (Bukovicsné 2009a: 19). Az óvodai testi nevelés programját és módszereit feldolgozó szakértők (Gál, S.– Gyarmati, Z. [2000]; Győri, P. [2002]; Bukovicsné, N. J. [2009b]) ajánlásokat dolgoztak ki az óvodai testnevelési mozgásprogram didaktikai lépéseire: a mozgásfejlesztő információ átadására, a motivációra és bemutatásra, a készségek és jártasságok kiművelésére; valamint az értékelésre, az attitűdalakításra és a személyes nevelői (sportos) példamutatásra.

2. A pszichohigiénés nevelés feladatai

A pszichohigiénés nevelés (lelki egészségvédelem) a lelki egészség fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges készségek és képességek kiművelését öleli fel. Főbb területei közé soroljuk az egészséges napirend gyakorlását, készséggé alakítását, a hibás viselkedési módok kezelését (leszerelését), a stresszhatások kompenzációját, a magatartások érzelmi vezérlésére való készséget, a gyermekektől érkező segítségkérések, az ún. „segélykiáltások” megértését és megoldását. A lelki egészség fejlesztésének főbb feladatai: a társas-társadalmi beilleszkedés (integráció) megvalósítása, a normatartás (adaptáció) elsajátítása és a tevékenység önellenőrzésének gyakorlása.

2.1. A beilleszkedési képesség gyakorlása
A mindennapos óvodai nevelési gyakorlat kiemelt feladata a gyermekek beilleszkedési képességének (a csoportba történő integrációjának) elősegítése, a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek szociális integrációjának megvalósítása. A beilleszkedési képesség megvalósítása az alábbi személyiségfejlesztő tevékenységeket (akciókat) kívánja az óvodai csoportok életében (mindennapos nevelési programjában):
  • a társkapcsolatok erősítése, az együttműködés fokozása személyesen, illetve csoportos tevékenység során;
  • a másik személy ismerése, elfogadása, kedvező társalgási kapcsolat;
  • a szegények egészségi lehetőségeinek megértése, javítása;
  • más fajúakkal, származásúakkal, vallásúakkal, gazdagságúakkal együttműködés szorgalmazása;
  • más gyermekközösségekkel, egyesületekkel kapcsolattartás, barátkozás;
  • szolidaritás, bizalom a rászorulókkal szemben;
  • a szegregáció elvének és gyakorlatának elutasítása.
 2.2. Az alkalmazkodóképesség fejlesztése

Az egészség tiszta, harmonikus környezetet igényel, amelyben a fizikai, pszichikus, szociális és esztétikai tényezők egyensúlyt tartanak. Az egyednek az életben maradáshoz a környezet tényezőihez alkalmazkodnia szükséges. Az alkalmazkodás (adaptáció) valamely tárgyhoz, állapothoz való hasonulást, „hozzáilleszkedést”, aktív elfogadást, beállítódást jelent, illetve tartalmaz. Az alkalmazkodás az egészségtudományban a szervezetnek az adott környezeti és/vagy ingerfeltételekre adott elviselő reakcióját jelenti; az egészségfejlesztésben pedig az egyednek a szociális-kulturális normák és formák iránti elvárásait, a harmonikus személyközi kapcsolatokra és önmegvalósításra vonatkozó képességét és készségét fejezi ki.
Napjaink globalizációs környezete ilyen alkalmazkodóképességeket igényel a jövő polgáraitól:
  • egészségvédő, balesetmegelőző, szabályt követő készséges magatartás;
  • a változó természeti és kulturális feltételekhez alkalmazkodó viselkedés;
  • az emberi kapcsolatok tiszteletben tartása, udvarias (segítő) viselkedés;
  • napirend, együttműködési program elfogadása és sikerében való részvétel;
  • (saját) betegség esetén a betegviselkedés elfogadása.

2.3. Önismeret és önellenőrzés

Az egészség tartalmában olyan indikátorokat (változást jelző tényezőket) is tételezünk, amelyek az egészség tartalmát kisebb-nagyobb időközökben rendszeresen ellenőrzik, változtatják. Az egészség mint folyamat a következő visszatekintő, önellenőrző és korrigáló pszichikus képességeket igényli az óvodáskorban:
  • véleményalkotás a saját egészségvédő magaratásról (önmegvalósítás értékelése);
  • az életvédelmi és baleset-megelőzési magatartás tudnivalóinak ismerete, rizikóhelyzetek elkerülése;
  • a saját aktuális életmód értékelő áttekintése, korrekciójának megtervezése, (táplálkozás, mozgás, szabadidő önellenőrzése);
  • más személyekkel való kapcsolat önelemzése (családban, iskolában, más csoportokban);
  • a meglevő testi-lelki szükségletek kommunikációjának és interakciós módszereinek (pl. a testbeszédnek) elemzése, korrekciója;
  • rendszeres egészségi ellenőrző vizsgálatok elvégzésének és a gondozás-ápolás módjainak elfogadása.
3. A szociális egészség fejlesztési feladatai

„Az ember társas lény” – fejtette ki két és félezer évvel ezelőtt Arisztotelész, a bölcs görög gondolkodó. Ez a megállapítás azt fejezi ki, hogy az ember társadalomban, emberi közösségekben éli le életét, ami az együttélés szabályozottságát, a társak egymásra történő kölcsönhatását tételezi. Az óvoda a család mellett a kisgyermek első szervezett közössége, amely szociális nevelő funkciója körében a társas-társadalmi életének beszabályozását is elvégzi.
E nevelési feladat a gyermeket a közösségbe való befogadásra, egyenértékű emberként való elfogadásra készíti elő, és szeretetteljes együttműködésben való részvételre szoktatja.
Miután a biológiai, pszichikus és társadalmi tényezők között kölcsönhatás áll fenn, az egészségre ható tényezők társas-társadalmi hatássá is alakulhatnak, az óvodában elsajátított szociokulturális nevelő hatások ezért a gyermek későbbi életében is éreztetik hatásukat. Az óvodának mint társadalmi intézménynek a zavartalan működéséhez és sikeres nevelőmunkájához nélkülözhetetlen a kiegyensúlyozott légkör, a harmonikus csoportmiliő. Az együttműködés során keletkezett feszültségek feloldására, a másság különbözőségeinek elfogadására, baráti kapcsolat létesítésére van igény páros kapcsolatokban, illetve az együttjátszó gyermekcsoportokban. Az óvodai csoport tagjait összekötő személyi kommunikáció (beszéd, társalgás) és együttműködés (közös játékcselekvés) forrasztja össze (egészen az „én csoportom” tudatáig). Természetes, hogy a gyermekcsoportban az óvodapedagógus az egészséges életmód szempontjából is mintaadó személy, ezért felelőssége az egészség megőrzésére és fejlesztésére is kihat.

3.1. Esélyegyenlőség biztosítása
Az esélyegyenlőség és a másság elfogadása azt az emberi jogot testesíti meg, hogy minden embert – származására, nemére, nemzetiségére, vallására, testi-lelki sérülésére, fogyatkozására tekintet nélkül – ugyanazok a jogok és lehetőségek illetik meg az életben való érvényesülés folyamatában. Az esélyegyenlőség magában foglalja a másság elfogadását, azaz egy olyan másik személynek egyenlő társként történő elfogadását, aki a mindennapi életben, átlagos jellemzőkkel mérve, eltérő személyiség, és akit eltérése miatt a közösségből való kirekesztés veszélye fenyeget. Az elfogadás mércéjét az mutatja, hogy valaki mennyire hajlandó – a saját értékelése alapján – például egy sérültet, fogyatékost, szociálisan hátrányos helyzetű, kultúrában elmaradott személyt társadalmilag egyenértékű emberként elismerni, megérteni és befogadni. Az egészség fogalmának modern, kompetenciaalapú értelmezése megköveteli, hogy a fogyatékosságot ne az alkalmatlanság vagy képesség hiányaként, főleg ne betegségi állapotként értelmezzük. Minősítsük a fogyatékost olyan élethelyzetűnek, akinek életminősége a környezete alakításával vagy sajátos neveléssel-oktatással javítható. (Hangsúlyozzuk, hogy az ép és a sérült gyermekek közötti különbség nem egészségügyi természetű!) A fogyatkozással élő gyermekek életmódja, teljesítőképessége, érzelmi beállítottsága, érzékenysége egyéni jellegű, ezért minden gyermek egyéni bánásmódra tart igényt.
Az óvodapedagógus alapfeladata e kérdésben a másság elfogadtatása a gyermekközösséggel. Az óvodapedagógusnak hangoztatott elve legyen az, hogy a fogyatkozással élő gyermek nem beteg, hanem más: más az életmódja, más a teljesítménye, több segítséget igényel. Elő kell segíteni, hogy a gyermek önállóan tudjon közlekedni (eligazodni), szükségleteit (kívánságait) jelezni, az óvodai személyzettel kommunikálni és a csoportban szokásos viselkedést megvalósítani. A befogadás megvalósításának előfeltétele az érzelmes bemutatás, amelynek lényege az, hogy az óvodapedagógus ismerteti a gyermek nevét, azt, hogy az új óvodás szívesen jött a csoportba, majd utal arra, hogy a közös élet, a játékos mindennapok során milyen figyelmesség mellett fogja ő is jól érezni magát a csoportban. Ezt követően az óvodapedagógus mutassa be a csoport játékait, a játékok elvételének (megszerzésének) és visszahelyezésének módját, mutassa be a tisztálkodás és WC-használat módját, az étkeztetés rendjét és az alvási lehetőséget. Mindezt az óvodapedagógus a dajka segítségével azért tegye meg, hogy a kisgyermek gyorsabban tájékozódjék a csoportban, az új helyzetben keletkezett félelme, szorongása megelőzhető legyen.
 
3.2. Az integráló nevelés követelményeinek teljesítése
Az óvodai nevelésben egyre szélesebb körben valósul meg az együttnevelés (integráló nevelés) társadalmi igénye az, hogy az óvoda nevelőközösségének tagjai (tehát nem csak az óvodapedagógus!) a gyermek fogyatékosságát ne alkalmatlanságként, ne képesség hiányaként, betegségi állapotként értelmezzék, hanem olyan élethelyzetnek minősítsék, amelyben a környezet alakításával, sajátos neveléssel-oktatással a sérült életminősége javítható. Hangsúlyozzuk, hogy az ép és a sérült gyermekek közötti különbség nem egészségi természetű. (Például egy mozgássérült gyermek különböző élettevékenységekben éppen olyan „egészségesnek” számít, mint az ép mozgású társa, csupán a mozgásos teljesítménye korlátozott).
A fogyatkozással rendelkezők közül leggyakrabban mozgásszervi fogyatékosok, érzékszervi fogyatékosok (látássérült gyermekek), nagyothallók; ritkábban enyhén értelmi fogyatékosok, beszédhibás gyermekek (dadogók, hadarók, elakadó beszédűek) találhatók az óvodában nevelkedők között. Fejlesztő nevelésükhöz szakszerű segítséget a nevelési tanácsadók és a szakértői bizottságok nyújtanak.
Külön csoportot képeznek a szociális hátrányú gyermekek, akiknél nem a szervezeti fogyatkozás okoz hátrányt a személyiség fejlődésében, hanem a családi, társadalmi, kulturális, anyagi háttér kedvezőtlen hatása (durva bánásmód, szegénység, lakásnélküliség, kisebbségi megkülönböztetés és más hátrányos körülmény). Az óvodai nevelést is érinti a roma gyermekek óvodai integrációja, amelyet a nyelvi kommunikációs hátrányok és kisebbségi előítéletek, kedvezőtlen higiénés szokások, hagyományos viselkedési normák gátolnak, és akadályozzák a másság elfogadását. Az együttnevelést olykor az akadályok halmozódása tovább hátráltatja. 3.3. Sajátos nevelési igényűek egészségfejlesztése
A közoktatási törvény 2007. évi módosítása szerint „sajátos nevelési igényű gyermek az, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista vagy több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos b) pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (pl. kóros hiperkinetikus vagy kóros aktivitászavarú).” (2007. évi LXXXVII. törvény 121. § 29. pont)
A törvény rendelkezése alapján előírás az, hogy minden olyan 36 éves kisgyermek, aki csökkent érzékszervi és mozgásszervi fogyatékossággal, vagy a beszéd- és értelmi fejlettség alacsonyabb fokával rendelkezik, és sajátos nevelést igényel, normál fejlettségű gyermekek közé, óvodai közösségbe felvételt nyerhet.
Az ilyen gyermekek óvodai gondozására-nevelésére csak azon óvoda vállalkozhat, amelyik az alapító okiratában ezen (céltudatos, tervszerű és szervezett) gondozó-nevelő kötelezettséget felvállalta. Az elvállalt sajátos nevelési igény teljesítésekor a fogyatékosság részleges vagy teljes körű módosításának, illetve a képességek eltérő ütemű fejlesztésének kötelezettségét kell vállalni. A sajátos igényű gyermekek gondozása-nevelése speciális eljárások alkalmazását, illetve kiegészítő fejlesztő, korrekciós fejlesztő, visszaállító, valamint gyógyító célú pedagógiai eljárások alkalmazását teszi nélkülözhetetlenné. E feladat az óvodapedagógus sajátos képzettségét, valamint az egészségügyi és nevelési tanácsadói szakirányítását igényli.
Sajátos nevelési eljárásként alkalmazzuk a sérült gyermek előzetes bemutatását a csoportnak, majd a megérkezéskor olyan bemutatását, amely a segítés, a barátkozás, a közös játék lehetőségeit és eszközrendszerét részletezi. A következő lépés a sérült gyermek alkalmazkodási kényszerének feloldása: az ismeretlen óvodai környezet, az ismeretlen felnőttek és gyermekek, az óvoda napirendje, életrendje alkalmazkodási kényszerének feloldása.
 
3.4. Mozgásszervi fogyatékosok sajátos nevelése
A sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése korai fejlesztésre épül. A kis lépések elvének alkalmazásához, a gyermekekre jellemző, cselekvésbe ágyazott képességfejlesztésükhöz kellő időt és alkalmat kell az óvoda napi programjában biztosítani. A kis lépésekben való haladás elve különösen az alábbi fejlesztésekre vonatkozik:
 
  • alapmozgások kialakítására, fejlesztésére;
  • a minimális kontaktus, kooperációs készség a nem szóbeli és a szóbeli kommunikáció fejlesztésére;
  • beszélgetés kezdeményezése, aktív szókincs bővítésére, a beszédmegértés fejlesztésére, emlékezeti megtartás gyakorlására;
  • az alapvető önkiszolgálási szokások kialakítására, az ehhez szükséges jelhasználat és logikai funkciók fejlesztésére.
Sajátos nevelési feladatot jelent a beszédhibás gyermekek fejlesztő nevelése. A beszédszervek organikus vagy funkcionális elváltozása, a központi idegrendszer sérülése, vagy valamely pszichikus ok a gyermek beszédzavarához vezethet, és a hangképzés különböző rendellenességét (artikulációs zavar, dadogás, hadarás, pöszeség, orrhangzós beszéd) válthatja ki. A beszédzavar óvodai körülmények között leggyakrabban félelmi, izgalmi, kudarckerülés hatására lép fel. A beszédhibák korrekciója logopédiai feladat, szakszerű megoldásához szakember segítségét kell kérni, ugyanis a beszédhiba a gyermek értelmi fejlődését, szociális kapcsolatainak alakulását akadályozhatja. 3.5. Értelmi fogyatkozású gyermekek nevelése
Az értelmi fogyatkozású, elmaradottságú (retardált) gyermekekkel kapcsolatos speciális óvodai nevelés tartalma egyedi jellegű. A gyengén értelmi fogyatkozású gyermek ugyan értelmileg károsodott (organikusan vagy funkcionálisan sérült), mégis a nem-fogyatékos csoportba – megfelelő pedagógiai program segítségével – sikeresen integrálható, együttnevelhető. Az óvodai közösségbe való felvételhez tájékoztatóul szolgál az óvodapedagógus részére a gyermek intelligenciahányadosa (IQ): 0,70–0,80 pont alatt: határeset; 0,50–0,70 pont: enyhén fogyatékos (debilis); 0,25–0,50 pont: közepesen fogyatékos (imbecillis).
 
Az értelmileg retardáltak speciális fejlesztését biztosító pedagógiai célok a (normál) óvodai csoportban az alábbiak lehetnek:
  • a fogyatékos elfogadtatása a társaitól és a társak elfogadása a fogyatékostól;
  • szükségleteinek jelzése, a jelzés fogadása a közösségben, a jelek kódolása;
  • mozgásszükséglet kielégítése, társkapcsolat alakítása, befogadás;
  • kommunikációs készség gyakorlása, fejlesztése;
  • közösségi tapasztalatszerzés, normatartás;
  • emlékezetgyakorlás, önálló problémamegoldás.
3.6. Autista gyermekkel való bánásmód
„Különös bánásmódot igényel a közösségbe érkező autista gyermek, aki a környezetével nem beszél (kivéve egy-egy személyt, például az anyját), a tárgyakat ismeri, de csak néhány szót mond velük kapcsolatban, más beszéde zavart (ugatáshoz hasonlít), viselkedése – általában – agresszív” (Székely 20081: 61). Az autizmus lényege a kommunikációs kapcsolati készség, a társas együttműködő viselkedés és a céltételező gondolkodás minőségi károsodása, a szociális kapcsolatok elutasítása, a verbális kommunikáció zavara (elutasítása), azaz a kommunikációs és a szociális készség károsodása és fennálló zavara. Az óvodapedagógus az autista gyermeket elzárkózásáról, különc és ismétlődő viselkedéséről, különc gesztusáról és beszédritmusáról, feltűnő mozgásismétléséről (pl. repkedő kézmozgás, lábujjhegyen járás) és játékáról, rutincselekvésekhez való ragaszkodásából, érzelmes kitöréseiből ismerheti fel.
E társkapcsolati és kommunikációs jellemzők esetén a gyermek fejlődésének és egészségfejlesztésének alapfeltétele a társkapcsolati és kommunikációs készség (ismétlés, gyakorlás útján történő) fejlesztése: a gyermek játszótársként való elfogadtatása, mert a társkapcsolattal együtt a verbális kommunikáció is megindul).
A gyermekközösség játéktevékenysége és aktivitása (szociális kapcsolata) képes az autista gyermek kommunikációs kapcsolatát is észrevehetően javítani, valamint az agresszív viselkedés elmaradását segíteni.
 
3.7. Szociális hátrányúak nevelési sajátossága
A társadalmi beilleszkedés és az eredményes személyiségfejlesztés szempontjából meghatározó jelentőségű a mélyszegénységben élő, rossz családi körülmények között nevelkedő gyermekek óvodai integrált nevelése. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek óvodai „megelőző” egészségneveléséhez szükség lehet a gyermekvédelmi szakhálózat (jogi, pedagógiai, egészségfejlesztő) segítségét kérni, az óvodaszék, a szülői szervezetek, munkaközösségek társadalmi összefogását is igénybe venni. Az óvodapedagógiai gyakorlatban a szülők társadalmi integrációjának segítésére többféle módszer és alkalom alakult ki. Ezek közül ismertebbek: klubfoglalkozások, munkadélutánok, közös séták, kirándulások, orvosi tanácsadás, csoport szülői értekezletek. Sajátos nevelési igény mutatkozik meg a roma származású gyermekek integrált óvodai nevelése során. Az integrált nevelés megoldása a társadalmi beilleszkedés szempontjából meghatározó jelentőségű, elősegíti a roma népesség sajátos gazdasági, kulturális hátrányos helyzetének felszámolását, a másság kedvező társadalmi megítélését. A sajátos nevelési igény okai így jelennek meg az óvodában (Székely 2005: 319–320):
  • különbözik a roma gyermekek családi szocializációja és kulturális mintája, más a családi (törzsi) hagyománya;
  • mutatkoznak nyelvi kommunikációs (szövegértési) hátrányok (főleg a beás és az oláhcigány családok mintája következtében;
  • magas arányú a szülők munkanélkülisége, vele együtt a család szegénysége;
  • a gyermekszegénység minden hátrányával együtt öröklődik;
  • a roma családokban élők egészségi állapota az átlagosnál rosszabb, jelentős arányú a szenvedélybetegek száma;
  • a társadalomban még él a roma származásúak hátrányos megkülönböztetése, előítélete, a gyermekek elkülönítő nevelésére törekvés;
  • gyakori a roma gyermekek óvodai nevelésből való kimaradása, megszakítása.
Az egészségfejlesztés nemzeti stratégiája (Legyen jobb a gyermekeknek! címmel) országos feladatként tűzi ki [47/2007. (V. 31.) OGy. hat.] az óvodáskorúak nevelésében:
  • a roma származású gyermekeknek a családból az óvodai közösségbe való átmenetének segítését;
  • nemzeti identitásuk megtartása mellett az óvodai napirend (szokásrend) megismertetését, elfogadását;
  • az egészséges életvitel szabályainak gyakorlását;
  • az egészséges táplálkozási szokások alakítását;
  • a közösségi viselkedéskultúrának a többségi társadalomhoz illesztését;
  • az egészséget támogató családi környezet segítő támogatását, megvalósítását;
  • a káros szenvedélyek (alkohol- és drogfogyasztás, dohányzás) megelőzésére szolgáló meggyőző ismeretterjesztést.
 
3.8. A gyermekbántalmazás és agresszió megelőzése
A gyermekvédelem a gyermek jogainak érvényesítéséhez, a szülők kötelességeinek teljesítéséhez, a veszélyeztetés megelőzéséhez nyújt jogi hátteret. A gyermek védelméről szóló (2010. évi LXVI. törvénnyel módosított 1997. évi XXXI.) törvény a gyermek jogainak védelmét, a hatósági intézkedések lebonyolítását a családra, az óvodára (mint nevelési intézményre), a gyermekvédelmi intézményrendszerre, továbbá az egyes szakszolgálatokra (egészségügy, rendőrség, ügyészség, bíróság) és a társadalmi szervezetekre bízza. A gyermek jogainak érvényesítése (ellátása, gondozása, nevelése) elsődlegesen a családra tartozik, ebből az óvodai nevelés kompetenciakörébe a személyiség fejlesztése, a veszélyeztetettség megelőzése, a gyermekvédő szolgáltatást nyújtókkal való (megelőző, ellenőrző, gyámhatósági) kapcsolat tartozik. A gyermekvédelmi feladatokat az óvodapedagógusok a gyermek-egészségügyi szakszolgálattal alaptevékenységként látják el, azaz hivatásbeli alaptevékenységük elválaszthatatlan része a gyermekvédelem.
A gyermek a veszélyeztetett helyzetét félelem, szorongás, agresszív viselkedés jeleinek kíséretében hozzátartozói köréből hozza magával az óvodai életbe. A veszélyeztetettség hátterében leggyakrabban alkoholista, kábítószer-élvező, nagydohányos, bűnöző magatartású családi háttér fedezhető fel. A felderítés és a tanácsadás családlátogatással, egyéni beszélgetéssel, a nevelési tanácsadó vagy orvosi tanácsadó bekapcsolásával, illetve több óvodában szülői klubok, nyílt óvodai napok programjával, közös rendezvényekkA bántalmazott gyermeken az óvodapedagógus felderítheti – az olykor hosszan tartó bántalmazás nyomait, és intézkedhet (a szülőknél vagy a gyámhatóságnál) a bántalmazás megszüntetése iránt.
 
3.9. A dohányzás megelőzésének óvodai programja
Felmérések igazolják, hogy az óvodásgyermekek családjának több mint felében él dohányzó felnőtt, aki kedvezőtlen mintát nyújt a gyermekek számára. Székely felmérései szerint „a családok 57,2%-ában található dohányzó személy (!): a felmérésben részt vevő családok 38,1%-ában az apa, 23,9%-ában az anya, 17,8%-ában a nagyszülők és 5%-ban a nagyobb gyermekek is dohányoznak. Mindebből következik, hogy a szülőknek a dohányzástól való visszatartó nevelőereje gyenge” (Székely 2005: 336).
Megelőző intézkedésként legyen tilos az óvoda egész területén a dohányzás, és induljon mozgalom a kisgyermekek otthoni dohányzásmentes környezete érdekében. Mindehhez központi programok készültek, íme, az ismertebbek: „Dohányzás vagy egészség?” (az Országos Egészségfejlesztési Intézet programja), „Közöttünk jár az ellenség!” (az Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata programja). Az óvodai nevelési programba alternatív módszerként felhasználhatók: képek a dohányzó környezetről, címkék és dobozok gyűjtése, rajzok, gyurmák az egészséges életmódról, tüdőt „szellőztető” tornagyakorlatok, dohány- és égéstermékének érzékelése, meghívott sportolók elbeszélése, helyzetgyakorlat a dohányzási veszély bemutatására (Bukovicsné 2002).

ÖSSZEGZÉS

Az elemzésben rendszerbe sorolt egészségfejlesztő tevékenységek listája a mindennapos óvodai nevelés gyakorlatában sokszínűbb. Csupán egyetlen óvodai mozgalom („Mozogni jó!” 2009) pl. nagyszámú újabb programot, módszert, eszközt ajánlott az egészségfejlesztéshez (Bukovicsné 2009/a).
A felvázolt rendszerből kiolvasható, hogy a felgyorsult világ egyre újabb egészségvédő/egészségfejlesztő feladatok elé állítja az óvodai nevelést. Az informatikai társadalom a jövő állampolgárát egészséges, edzett, terhelést elbíró személyiségnek tételezi. Az egészség fejlesztése a kisgyermekkortól kezdődik, így az óvodai egészségnevelés megalapozó jelentőségű a személyiségfejlesztésben. A modern értelmezésű egészségnevelés széleskörűen készíti fel az óvodásgyermeket az egészség védelmére: edzi a testi erőnlétét, gondozza lelki (érzelmi, akarati, értelmi) kiművelését és az embertársakkal kapcsolatos (szociális) együttműködési készségét. A gyermek egészsége társadalmi ügy, megvédése és fejlesztése a nemzeti nevelési program szerves része, így válik az egészségpedagógia az óvodapedagógia kulcsfeladatává. A mindennapos óvodai nevelés az egészséget, mint alapvető értéket állítja minőségfejlesztő programjába, integráló akcióiban biztosítja az esélyegyenlőséget, fejleszti és korrigálja életmódbeli képességeit. Az egészség hármas (testi, lelki, társkapcsolati) jellemzője megbonthatatlanul egybefonódik a személyiségfejlesztés feladatával, azaz: annak védelme, fejlesztése nem önálló nevelési feladat. A speciális egészségfejlesztő szempontokra és módszerekre azonban az óvodapedagógusnak tudatosan kell felkészülnie. el valósítható meg
 

SZAKIRODALOM

Az óvodai nevelés országos alapprogramja. 1996. In: Székely, L. 2005. Egészségpedagógia. Budapest. Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata. 352─362.
Bukovicsné, N. J. 2002. Alternatív óvodai nevelési programok a dohányzásmentes magatartás alakítására. In: Székely, L. ─ Szeles, V.: Dohányzásmentes magatartásra nevelés alternatív programjai óvodában. Budapest. XVII. ker. Egészségnevelés. 7─40.
Bukovicsné, N. J. 2001. Bemutatkozik az Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata. Budapest. Raabe Tanácsadó és Kiadó,
Bukovicsné, N. J. 2005. Hét éve az óvodák szolgálatára (Az Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata munkájáról). Óvodai Élet 1: 36─38.
Bukovicsné, N. J. 2009/a. Óvodapedagógiai ajánlások a „Mozogni jó” mozgalom tapasztalataiból. EON és ÖM Sport Államtitkárság. Budapest.
Bukovicsné, N. J. 2009/b. Sportstratégia óvodában és iskolában. Budapest. EON és ÖM Sport Államtitkárság
Gál, S., Gyarmati, Z. 2000. Programterv az óvodai testneveléshez. Szarvas. Tessedik Sámuel Főiskola.
Győri, P. 2002. Sokmozgásos testnevelési játékprogram (STJ) hatása az óvodások személyiségfejlődésére. (In: Győri. P. Óvodások biológiai fejlődése és fizikai aktivitása. Veszprém. Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány. 266. „Közös kincsünk a gyermek” Nemzeti Csecsemő- és Gyermek-egészségügyi Program (2005). Budapest. Egészségügyi Minisztérium. 19─21.
Simon, T., Székely, L., Vergeer, F. 2007; 2008. Az ’egészség’ fogalmának újraértelmezése. Egészségfejlesztés 4: 37─50. és 5: 36─47.
Székely, L., Szél, É., Szeles, V., Kispéter, L. 2002. Védőnői módszertan. Budapest. Semmelweis Egyetem EFK
Székely, L. 2003. Az óvodai egészségnevelés elmélete és gyakorlata. Budapest. Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata
Székely, L. 2005. Egészségpedagógia. Budapest. Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata.
Székely, L. 2008. Gyermek-egészségügyi nevelőprogram. Budapest. Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata
Villányi, Gy. 2002. Az óvodai nevelési dokumentumok elemzése, az óvodai nevelőmunka megfigyelése és az interjúk tapasztalatai. Új Pedagógiai Szemle. 2002/12.

Segítség az együtt neveléshez